„Verstappenen kívül nem volt túl sok izgalom”

írta: M4Sport
2016. december 28. 18:37
FOTÓ: ©xpbimages.com

Jackie Stewart úgy véli, Max Verstappen szárnybontogatása volt a 2016-os szezon fénypontja, szereplése pedig saját korának legjobbjait juttatta eszébe. Az 1970-es években visszavonuló világbajnok magáról is beszélt egy kicsit: állítja, több pénzt keres, mint a legtöbb aktív pilóta!

Stewart 1973-ban (a harmadik korona megszerzését követően) fejezte be F1-es pályafutását, a kategóriától azonban sosem távolodott el. Visszavonulása után sokat tett a versenyzés biztonságosabbá tételéért és dolgozott csapatvezetőként is. A futamokat napjainkban is figyelemmel követi, több cég nagyköveteként pedig sokszor megjelenik a helyszínen is.

Az újságok és a tévétársaságok gyakran kikérik véleményét, ő pedig sosem rejti véka alá érzéseit az aktuális történésekkel kapcsolatban. A 2016-os év egyértelmű csúcspontjának például a Red Bull fiatal pilótájának szereplését tartja. „Ezt leszámítva, nem volt túl sok izgalom” – jegyezte meg a Mercedes egyeduralmát hozó szezonnal kapcsolatban. „Verstappen bennem Mario Andretti, Jochen Rindt és Francois Cevert első futamait idézte fel. Ők is felkavarták az állóvizet a saját korukban!”

Amikor válaszát hallva megkérdezték, mit hiányol legjobban a modern Forma–1-ből, a skót klasszis azonnal rávágta: „Az eseményeket, a hibákat és a baleseteket. Ezt nem szabad félreérteni! Senki sem akarja azt látni, hogy valaki meghal, de ez az egész az igalomról szól. Az én időben ez volt a helyzet, de sajnos néhány riválisom megfizette az árát mindennek.”

A skót a svájci Blick tapasztalt tudósítójának, Roger Benoit-nak jelenlegi feladatairól és anyagi helyzetérő is beszélt. Elhintette, hogy bár több mint 40 éve visszavonult, a különböző cégek támogatásának (a Forma–1-et szponzoráló Rolexszel és a Heinekennel is együttműködik) köszönhetően jobban keres a legtöbb aktív pilótánál. „Kivéve a Ferrari és a Mercedes versenyzőit” – mondta, majd amikor megemlítették Fernando Alonsót, pontosított. „Valóban… akkor öten vannak. De még mindig elég az egyik kezem ahhoz, hogy megszámoljam őket.”

Kiemelte, a bukósisak szögre akasztása után nemcsak a jó fizetés miatt maradt a sport közelében, hiszen az említett cégek képviseletével és azzal, hogy megpróbálja azokat közelebb hozni a királykategóriához, meg akarja hálálni azt, amit a versenyzéstől kapott. „Igyekszem visszaadni mindazt, amit a Forma–1 adott nekem. A sikert, a hírnevet és a pénzt” – jegyezte meg.

Oszd meg!





4 hozzászólás

Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

guide
#4 guide 2016. december 29. 18:00  

Nem tetszik ez az ömlengés,ami Verstappen körül kialakult.
Megértem viszont,hogy vannak olyanok,akiknek igényük van arra,hogy csodálják egy embertársukat,felruházzák őket olyan tulajdonságokkal,képességekkel,amiknek esetleg nincsenek is a birtokában.:D
A srác rendkívül tehetséges,ehhez nem férhet kétség.Gyors,eszes,elkötelezett és ahogy mondják,sokat gyakorol.Ugyanakkor önfejű,erőszakos,beszólogatós,de ezt egyenlőre megbocsájtom neki,mert nagyon fiatal.Az én ízlésemnek jobban megfelelne,ha több tiszteletet mutatna az elődei iránt.
Az igazi próba azonban még csak ezután jön.A megszerzett hírnevet fel kell tartani,a hibákat ki kell javítani.Reménykedem benne,hogy a stewardok nem kivételeznek vele,mert ezzel neki is ártanának . A Wéber Gabi-Szujó Zoli páros pedig a jövőben megpróbálja egy kicsit leplezni a Max iránt érzett "szerelmét",mert számomra egyes futamokon ez rohadt zavaró volt.:D

Utoljára módosítva: 2016. december 29. 18:01

aw123
#3 aw123 2016. december 29. 12:32  
G0007:
jól látja. Hozzátenném, hogy az abszolút nézhetetlen, unalmas gagyi felé vezető hosszú évek óta tartó zuhanásból Max lehet az aki vissza tudja húzni a sportot mert olyan szintű tehetség szintet villant meg már most is amihez hasonló max 2 volt a sportág történetében. alig várom beérjen

Kicsit most visszajott az ebed :))

G0007
#2 G0007 2016. december 29. 12:09  

jól látja. Hozzátenném, hogy az abszolút nézhetetlen, unalmas gagyi felé vezető hosszú évek óta tartó zuhanásból Max lehet az aki vissza tudja húzni a sportot mert olyan szintű tehetség szintet villant meg már most is amihez hasonló max 2 volt a sportág történetében. alig várom beérjen

SANI{Ó
#1 SANI{Ó 2016. december 29. 09:42  

ha nem is 100% ban de nagyjából ez a helyzet....sok már a lébecoló vonatozó "biztosra menő" gumi takarékoskodó szerencse pontokra vadászó "pilóta" akik felett eljárt az idő....még 5 Maxot-ot a F1-be és azonnal nézhető is lesz minden futam!



FORMA-1 HÍREK

Esteban Ocon

82016.12.30. 18:19

A Liberty „fesztivált” varázsolna a versenyhétvégékből

Egy bennfentes beszélt az amerikai cég terveiről

02016.12.30. 16:51

Sainz fejlődése lenyűgözte a Toro Rossót

Tost nem győzte dicsérni fiatal pilótáját

42016.12.30. 15:40

Mercedes: Máshol sírás lett a vége a szupersztárok harcának

Wolff büszke arra, ahogy Hamilton és Rosberg rivalizálását kezelték