Hamilton és Verstappen legyőzése sem lehet probléma Ricciardo számára

írta: M4Sport
2016. december 28. 09:14
FOTÓ: ©xpbimages.com

Szemernyi kétség sincs Daniel Ricciardóban afelől, hogy azonos autóval képes lenne legyőzni Lewis Hamiltont. Azzal is tisztában van ugyanakkor, hogy házon belül sem akármilyen ellenféllel szemben kell helytállnia.

Újra célba veszi a bajnoki címet a Red Bull. Általános vélemény, hogy az osztrákoknak jól jönnek a 2017-es szabályváltozások, és bár ők továbbra is a Mercedest tartják az első számú esélyesnek, azt a közelmúltban Christian Horner csapatfőnök is kiemelte, versenyzőpárosukat alkalmasnak tartja arra, hogy Lewis Hamiltonék fölé kerekedjen.

Daniel Ricciardo is a bajnoki címről álmodik. Szerinte ennek megszerzéséhez három feltételnek kell teljesülnie: le kell győznie Max Verstappent, az elmúlt éveket uraló Lewis Hamiltont, a Red Bullnak pedig meg kell törnie a Mercedes dominanciáját. „Szerintem valamennyi meglehet” – tekintett előre a Sydney Morning Heraldnak nyilatkozó négyszeres futamgyőztes. „Ami engem illet, felkészültem arra, hogy megszerezzem a bajnoki címet, amit célba vettem. Hiszek ebben – még egyszer mondom, valamennyi összetevőnek meg kell lennie –, és ha csak egy kicsire vagyunk tőle, akkor már a következő évben összejöhet. Én személy szerint felkészültnek érzem magam, elég éhesnek a sikerre.”

Az idei harmadik helyezett szerint az aerodinamikai változásokból előnyt kovácsolhat az Adrian Newey vezette mérnökcsapatuk. „Reméljük, hogy ez segít nekünk. Az autók teljesítményét inkább az aerodinamika határozza majd meg, és ebben jók vagyunk. De mivel nagyobb lesz az autók légellenállása, továbbra is szükség lesz a lóerőkre. Nem tudom az arányokat, de hiszem, hogy az aerodinamika meghatározóbb lesz. Idén több lóerő is állt rendelkezésünkre, de még mindig távol vagyunk a Mercedestől.”

Ricciardo tudja, ahhoz, hogy bajnok lehessen, mindenekelőtt Max Verstappent kell legyőznie. „Ami engem illet, fizikálisan felkészülten kell nekivágnom a februári teszteknek. Hiszek a képességeimben. Tudom, hogy ha nem lesz tökéletes a napom, akkor jó esély van rá, hogy Max legyőz engem. De azt is tudom, mire vagyok képes, ha a csúcson teljesítek, ha mindent úgy csinálok, ahogyan tudok.”

Az sem kérdés számára, le tudja-e győzni a mezőny egyik leggyorsabbjának tartott Lewis Hamiltont. „Természetesen! Már jó párszor megkérdezték, kit választanék csapattársamnak, és én mindig Lewist mondtam. Rendkívül tehetséges versenyző, és szerintem jó csatákat vívnánk egymással, de hiszem, hogy el tudnám végezni a munkát. Ő az egyik legjobb, aki ellen valaha is versenyeztem. Már alig várom, hogy újabb csatákat vívjunk” – mondta a britről.

„Semmi rosszat nem mondott még rólam. Mindig kedves volt hozzám, de tény, hogy vannak napok, amelyeken inkább magába fordul. Van, hogy beszélgetünk, máskor nem. Elég barátot szereztem már a sportágban, de nem ez az elsődleges célunk itt, nem is várom, hogy keressen, ahogy ő sem tőlem. Ő csak végzi a maga dolgát.”

Ami a téli felkészülést illeti, Ricciardo a szünetben is igyekszik képben tartani magát az új autó fejlesztése kapcsán. „Kapcsolatban leszek a csapattal, kérni fogok pár dolgot, de inkább csak olyasmiket, amik kényelmesebbé teszik a helyzetemet. A tervezés szempontjából a közelében sem vagyok annak, hogy tanácsokat adjak. Én a vezetésben vagyok jó, majd akkor elmondom a véleményem” – fogalmazott.

Oszd meg!





11 hozzászólás

Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

Denis Hunter
#11 Denis Hunter 2016. december 29. 18:45  

az a vicces, hogy mar most marjatok egymast, hogy melyik miert jobb es mennyivel. Majd ha mar eveken keresztul el van verve az egyik, akkor lehet lehuzni a WC-n, vagy ha netan egy masik csapatba ha alkotnak valamit. Egyikuk sem VB, szoval ez kb olyan, mintha azon vitatkoznatok, hogy Frentzen, vagy Heidfeld volt jobb-rosszabb-pechesebb. 3 ev mulva terjetek vissza a temara es vegyetek egymas fejet :D Addig meg Go McLaren!!!

SANI{Ó
#10 SANI{Ó 2016. december 29. 18:15  

szomorú arcra esés azon pilótáknak, akiket a máktenger röpít néha a dobogó környékére....egyszer egy kiegyenlített technikai/csapat stratégiai hibák nélküli fél év és kegyetlenül beköszönt a való világ....láttuk ezt nem egy pilótánál, aki el volt telve a szerencseözön adta hamis eredményeitől....Rosberg legalább okos és ennek a tudatában is volt.

aw123
#9 aw123 2016. december 29. 07:04  
Paberto:
Azert ne felejtsuk el hogy Verstappen ev kozben ult bele az autoba 0 teszteles utan aminek a fejlesztesehez sem volt semmi koze.

Meg emlekszem mikor az elso vagy a masodik futam utan jott a legendagyartas, hogy akkora zseni, hogy neki ennyi eleg maris alkalmazkodott (hozzateszem egy bullhoz valszeg nem is tull nehez), aztan mikor megsem volt minden annyira kerek jott a kiszamithato maszatolas. Ill legtobbszor a csend, mert amikor csak lehetett meg csak szoba sem lett hozva.

Utoljára módosítva: 2016. december 29. 07:05

kayassine
#8 kayassine 2016. december 28. 21:13  
Balrog:
Én is tartok tőle, hogy Ricnek "ennyi volt", azért kár ez mert szerintem Max bárki másnak fejfájást okozhatna az élmezőnyből és pont Dan fog mellette leértékelődni, akinek még nem adatott meg, hogy nagy dolgokat érjen el. De hát ez van, nem kívánságműsor. :D

Ez Ricnek is egy lehetőség, hogy megmutassa mit tud. Ha valahogy sikerül tartania Verstappent, akkor az ő értékelése is tovább javul. Nem lesz egyszerű, az biztos.

Lewisthebest
#7 Lewisthebest 2016. december 28. 20:29  
aw123:
Viszont abu dhabi ota meg 1:0 qualy richiardonak, foldbedongoles :) Csak viszonyitas kerdese honnan szamoljuk. Osszessegeben azert a 11:6 (ami majdnem) a duplaja az eleg komoly veres (mindez ugy, hogy ricciardonak ket egymast koveto hetvegen is gondjai voltak az auto sebessegevel az egyenesekben. De errol nem beszelunk; akkor is nagy volt a csend ;)

Ne beszélj baromságokat, Ricsi 3. éve van a csapatban Max meg szezon közben váltott RB-re és nem tesztelhetett csak azt az 1 napot a Barcelonai futam után ami lóf*sz. Szóval várható volt, hogy nem fogja tudni elvinni az autót a határáig egy jó ideig mivel a versenyhétvégéken kellett hozzászoknia miközbe a többiek beleértve a csapattársát is már élesben mentek. Szóval ez távolról sem komoly verés ha valaki nem csak a számokat nézi hanem a körülményeket is. Vagy te komolyan gondolod, hogy puszta véletlen, hogy a szezon 1. felében 8 versenyhétvége alatt 1x tudott gyorsabb lenni Verstappen időmérőn a szezon 2. felében meg 9 versenyhétvége alatt 5x? Az meg szóra se érdemes, hogy Ricciardonak "gondjai voltak a végsebességgel" mert volt köztük 1-1,5 km/h az simán lehet egy beállításbeli különbség vagy egy jobb kigyorsítás eredménye. És érdekes módon mindig akkor jöttek elő az Ausztrálnak a rejtélyes problémái amikor éppen kikapott a csapattársától. Bármennyire is próbálják beadni, hogy tiszteljük egymást meg elismerjük ha a másik jobb már most látszik rajtuk főleg Ricsin, hogy nem szeretnek veszteni és ez csak rosszabb lesz, ha majd a bajnoki cím lesz a tét.

Paberto
#6 Paberto 2016. december 28. 20:22  
aw123:
Viszont abu dhabi ota meg 1:0 qualy richiardonak, foldbedongoles :) Csak viszonyitas kerdese honnan szamoljuk. Osszessegeben azert a 11:6 (ami majdnem) a duplaja az eleg komoly veres (mindez ugy, hogy ricciardonak ket egymast koveto hetvegen is gondjai voltak az auto sebessegevel az egyenesekben. De errol nem beszelunk; akkor is nagy volt a csend ;)

Azert ne felejtsuk el hogy Verstappen ev kozben ult bele az autoba 0 teszteles utan aminek a fejlesztesehez sem volt semmi koze.

Balrog
#5 Balrog 2016. december 28. 18:45  

Én is tartok tőle, hogy Ricnek "ennyi volt", azért kár ez mert szerintem Max bárki másnak fejfájást okozhatna az élmezőnyből és pont Dan fog mellette leértékelődni, akinek még nem adatott meg, hogy nagy dolgokat érjen el. De hát ez van, nem kívánságműsor. :D

Utoljára módosítva: 2016. december 28. 18:45

aw123
#4 aw123 2016. december 28. 17:39  

Amugy persze tokmindegy mi volt, jovore ugyis mindenki szinte nullarol indul es donto lehet kinek hogy fekszenek egyaltalan majd az uj era gepei.

aw123
#3 aw123 2016. december 28. 17:36  
Lewisthebest:
Az a különbség mondjuk, hogy Ricsi erős kerék a kerék elleni párharcokba, szóval őt nem fogja úgy félretenni éveken keresztül Max mint ahogy Lewis tette Nicot mert akkor összeérnek. Viszont meglepő lenne ha tempóban nem nőne az Ausztrál fölé, ha azt nézzük, hogy az idei kedvezőtlen körülmények között is szinte ugyanazt hozták a hosszú etapokban és kvalin is 5-4 lett Verstappen javára a nyári szünet után.

Viszont abu dhabi ota meg 1:0 qualy richiardonak, foldbedongoles :) Csak viszonyitas kerdese honnan szamoljuk. Osszessegeben azert a 11:6 (ami majdnem) a duplaja az eleg komoly veres (mindez ugy, hogy ricciardonak ket egymast koveto hetvegen is gondjai voltak az auto sebessegevel az egyenesekben. De errol nem beszelunk; akkor is nagy volt a csend ;)

Lewisthebest
#2 Lewisthebest 2016. december 28. 13:34  
Lombardo:
A Ricciardo-Verstappen páros szerintem hasonló a Rosberg-Hamiltonhoz. Ricc is kiemelkedően gyors (főleg egy körön), de van egy szint, ahova már nem tudja követni Maxot. Ettől még jópár hétvége lesz, ahol ő lesz a jobb, de összességében szerintem egy vb harcban már Verstappen lenne az esélyesebb kettőjük közül.Az biztos, h szoros lesz közöttük, de szerintem Verstappen minden területen jobb egy hajszállal.

Az a különbség mondjuk, hogy Ricsi erős kerék a kerék elleni párharcokba, szóval őt nem fogja úgy félretenni éveken keresztül Max mint ahogy Lewis tette Nicot mert akkor összeérnek. Viszont meglepő lenne ha tempóban nem nőne az Ausztrál fölé, ha azt nézzük, hogy az idei kedvezőtlen körülmények között is szinte ugyanazt hozták a hosszú etapokban és kvalin is 5-4 lett Verstappen javára a nyári szünet után.

Lombardo
#1 Lombardo 2016. december 28. 10:57  

A Ricciardo-Verstappen páros szerintem hasonló a Rosberg-Hamiltonhoz.
Ricc is kiemelkedően gyors (főleg egy körön), de van egy szint, ahova már nem tudja követni Maxot. Ettől még jópár hétvége lesz, ahol ő lesz a jobb, de összességében szerintem egy vb harcban már Verstappen lenne az esélyesebb kettőjük közül.Az biztos, h szoros lesz közöttük, de szerintem Verstappen minden területen jobb egy hajszállal.



FORMA-1 HÍREK

Esteban Ocon

82016.12.30. 18:19

A Liberty „fesztivált” varázsolna a versenyhétvégékből

Egy bennfentes beszélt az amerikai cég terveiről

02016.12.30. 16:51

Sainz fejlődése lenyűgözte a Toro Rossót

Tost nem győzte dicsérni fiatal pilótáját

42016.12.30. 15:40

Mercedes: Máshol sírás lett a vége a szupersztárok harcának

Wolff büszke arra, ahogy Hamilton és Rosberg rivalizálását kezelték