„Ha nincs az a teszt, talán eszükbe sem jutok”

írta: M4Sport
2016. december 29. 19:16
FOTÓ: ©xpbimages.com

Új motivációt és plusz önbizalmat ad Esteban Oconnak az, hogy a Force India őt választotta 2017-re, ugyanakkor a rá nehezedő nyomást is nagyobbnak érzi, hiszen mindenképpen jó eredményeket akar szállítani új csapatának.

Miután Nico Hülkenberg bejelentette, a Renault-nál folytatja pályafutását, az indiai istállónak új versenyző után kellett néznie. Hamar kiderült, a Mercedes két juniorja közül választanak majd (Ocon mellett Pascal Wehrlein volt a másik fő esélyes), a rendelkezésükre álló adatok elemzését követően pedig úgy döntöttek, a franciát ültetik a középmezőny legkívánatosabb versenyzői ülésébe.

Már akkor felmerült, azért választották Ocont, mert elégedettebbek voltak vele, mint Wehrleinnel (2015-ben mindketten teszteltek a csapattal), aki később elismerte, valóban azért maradt alul a csapattárssal szemben, mert a vezetőség úgy érezte, a francia „jobban illik majd az alakulathoz”. Majd gyorsan hozzátette, „személyes okok miatt” mellőzték, és nem azért, mert gondjuk volt a teljesítményével, amikor lehetőséget kapott az autó kipróbálására.

Most Ocon is beszélt a szóban forgó tesztről, kiemelve, ma már teljesen egyértelmű, hogy a gyakorlás kulcsfontosságú volt előmenetele szempontjából. „Az a teszt hatalmas segítség volt” – nyilatkozta az F1i-nek. „Azt hiszem, ha nem lett volna, még csak fel sem merül a nevem. Viszont a Force India azt akarta, hogy náluk versenyezzek. Az a teszt véletlenül jött össze, most mégis kiderült, hogy fontos volt, hiszen versenyzői ülést kaptam tőlük” – magyarázta.

„Nagyon jó volt, és ők is emlékeztek még rám. Azt hiszem, egészen jól teljesítettem akkor. Ezért akarták, hogy náluk versenyezzek. Számomra is remek volt az a gyakorlás, mert a második helyen végeztünk. Az egyik legjobb tesztemként tartom számon” – emlékezett vissza a 20 éves tehetség, akit a jövő egyik legnagyobb ígéretének tartanak.

A Force Indiánál jobb helyre pedig talán nem is kerülhetett volna, a csapat ugyanis az utóbbi években stabilizálta helyét a középmezőny elején, itt tehát lesz lehetősége a bizonyításra. „Nagyszerű esély ez, ugyanakkor némi plusz nyomás is kerül az emberre, hiszen ők nagyban gondolkodnak. Erős teljesítményt várnak el tőlem. Szóval, nagyon keményen kell majd dolgoznom, hogy szállítsam az eredményeket és megfeleljek nekik” – zárta gondolatát.

Oszd meg!





1 hozzászólás

Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

_JuSuF_
#1 _JuSuF_ 2016. december 30. 08:48  

Werhlein-t akartam a csapatba, de ha már ő érkezett drukkolok neki, hogy rászolgáljon a bizalomra és szállítsa az eredményeket. Ügyes srác amúgy, ehhez kétség sem fér.



FORMA-1 HÍREK

Esteban Ocon

82016.12.30. 18:19

A Liberty „fesztivált” varázsolna a versenyhétvégékből

Egy bennfentes beszélt az amerikai cég terveiről

02016.12.30. 16:51

Sainz fejlődése lenyűgözte a Toro Rossót

Tost nem győzte dicsérni fiatal pilótáját

42016.12.30. 15:40

Mercedes: Máshol sírás lett a vége a szupersztárok harcának

Wolff büszke arra, ahogy Hamilton és Rosberg rivalizálását kezelték