Grosjean egy GP2-es istállóhoz hasonlította csapatát

írta: M4Sport
2016. december 27. 19:49
FOTÓ: ©xpbimages.com

Romain Grosjean egy GP2-es istállóhoz hasonlította Gene Haas csapatát, ami adott esetben kritika is lehetne, a francia azonban nem az autó tempójáról, hanem a garázson belüli hangulatról beszélt, ami elmondása szerint csak a DAMS-nál volt ennyire jó.

A francia már 2009-ben a GP2 egyik bajnokesélyese volt, akkor azonban a szezon felénél el kellett hagynia a szériát, hiszen a Renault őt ültette Nelsinho Piquet helyére. Akkor talán ő sem gondolta, hogy később még visszatér a szériába, a rövidre sikerült F1-es kaland után azonban lehetőséget kapott a DAMS-istállótól, ahol 2011-ben felért a csúcsra.

Idei szezonját hangulat tekintetében ehhez az időszakhoz hasonlította, elmondása szerint ugyanis csak Jean-Paul Driot (ő a DAMS első embere) gárdájánál érezte olyan jól magát, mint a Haas F1-es istállójánál. „Most olyan helyen vagyok, ahol csak vezetnem kell és segítenem a csapat előrelendítését” – nyilatkozta az Autosportnak. „Néha nem a megfelelő szavakat használom, de nincs ebben semmi személyes. Mindent a helyes kontextusban kell értelmezni” – tette hozzá.

Mondatával elhíresült csapatrádiós üzeneteire utalt, melyek a szezon második felében több alkalommal is a figyelem középpontjába kerültek. Mivel Grosjean meglehetősen ingerülten beszélt csapattársaival, egyesek felvetették, megromlott a kezdetben felhőtlen viszony a pilóta és a gárda között, az érintett azonban ismét kiemelte, szó sincs erről. „A dolgok a megfelelő irányba haladnak. Nem kell azt kérdezgetnem magamtól, vajon meg akarnak-e tartani, hogy a csapattagok hisznek-e még bennem, és azt, merre tartunk” – hangsúlyozta.

„Pályafutásom korábbi szakaszában, a DAMS-nál volt már részem hasonlóban. Úgy éreztem, sokat teszek a csapatért, és mindenkitől megkaptam az elismerést a munkámért. Itt ugyanezt érzem. Brazíliában kiestem a bemelegítő körben, és elég rosszul éreztem magam, viszont mindenki átölelt, és azt mondták, majd legközelebb minden rendben lesz. Megkérdezhették volna, hogy mi volt ez, de erről szó sem volt” – magyarázta lelkesen.

Végül kiemelte, továbbra is bízik csapatában és tudja, hogy Gene Haas komoly, hosszú távú tervekkel érkezett a kategóriába. „Amikor megérkeztem, tudtam, hogy nem egy egyéves dologról van szó, hiszen egy új csapatról beszélünk. A csapat is tisztában van azzal, hogy világbajnok akarok lenni, de már 30 éves vagyok, szóval nincs 10 szezonom erre. Hét-nyolc év még lehet, ami azért hosszú idő. Tudom, hogy Gene nem azért jött az F1-be, hogy csak ott legyen a mezőnyben. Azért van itt, mert nyerni akar, ahogyan azt a NASCAR-csapatával is teszi” – zárta gondolatát.

Oszd meg!





1 hozzászólás

Hozzászóláshoz jelentkezz be, vagy ha még nem vagy a Motorsportal.hu tagja itt tudsz regisztrálni.

Balrog
#1 Balrog 2016. december 28. 09:31  

Kis túlzással annak idején a DAMS-ból ő csinált élcsapatot. Egy évvel később Valsecchi címének ünneplésénél is ott volt és Davide és a mérnöke nyilatkozták is, hogy az előző évben Grosjeanék annyira jó munkát végeztek a setupokkal, hogy nekik csak finomhangolni kellett őket az adott körülményekhez.



FORMA-1 HÍREK

Esteban Ocon

82016.12.30. 18:19

A Liberty „fesztivált” varázsolna a versenyhétvégékből

Egy bennfentes beszélt az amerikai cég terveiről

02016.12.30. 16:51

Sainz fejlődése lenyűgözte a Toro Rossót

Tost nem győzte dicsérni fiatal pilótáját

42016.12.30. 15:40

Mercedes: Máshol sírás lett a vége a szupersztárok harcának

Wolff büszke arra, ahogy Hamilton és Rosberg rivalizálását kezelték